Karácsonyi köszöntő

Kedves Barakonyiak!

Még csak most ünnepeltük 2021 kezdetét, és máris karácsonyra készülünk. Egyszer, régen, Édesanyám mondta, hogy „majd meglátod kisfiam, ahogy öregszel egyre gyorsabban telik az idő”. Akkor nem értettem, hogy, hogy telhet az idő gyorsabban, sajnos ma már értem.

Úgy rohant át fölöttünk ez az év, mint egy gyorsvonat. Most kezdődött, és máris vége. Pedig annyi mindent kellett volna még elvégezni, annyi emberrel kellett volna még beszélgetni és annyi mindent kellett volna még adni, és már megint nem maradt időnk. Rohan az idő, és rohanunk mi is.

Ünnepre készülünk, csak az a kérdés, hogy marad-e időnk felkészülni rá?  Az advent a lelki felkészülést, a szeretet teljes várakozást jelenti. Szeretném hinni, hogy Barakonyban volt időnk felkészülni, mert itt – s ezt nagyon jól tudjuk -, még ez a felgyorsult idő is lelassul.

Volt minden ebben az évben, jó s rossz, itt lebeg felettünk az országokat megbénító vírus, de talán még ez is lelassul mikor Barakonyba ér.

Karácsonyra készülünk,majd 24-én este lecsendesülünk és várjuk a kis megváltó születését. Tudjuk, hogy eljön, de hogy mit hoz a holnap…? Átadjuk egymásnak ajándékainkat, párás szemmel nézzük gyermekeink, unokáink örömét. De amikor újból lecsendesedünk, gondoljunk azokra, akik egyedül várakoztak, akiknek megállt az idő, akiknek egy jó szó is ajándék.

Szeretettel kívánok mindenkinek áldott, békés, örömteli karácsonyt!

Molnár János

Címkék:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Kapcsolódó Bejegyzések